Egész július eltelt úgy, hogy nem írtam. Tételezzük fel, hogy nyári szüneten voltam. De most eljött az augusztus, innen már egy köpés, és itt az ősz. Véget ér a semmittevés. Sajnos nekem lehet, hogy a "mindentevés" is. Nagyon rossz érzések közepette írok éppen, szerencse, hogy vettem ma egy utolsó sört. Először is csodálatos nyáron vagyok túl. Ezer emlék, fesztiválok, ivások, bulizások. Sőt, életemben talán másodjára, de fogjuk rá, hogy először komolyabban, dolgozni is fogok. Hétfőtől, és nagyon várom. Nem a pénz miatt. Kurva unalmasan teltek a napjaim, ha itthon voltam. Elfolyt az idő, és én semmi jelentős dolgot nem csináltam. Ebből a semmittevésből török most ki. Meg lógok is anyának 4 napi munka pénzével, amit semmiképpen sem szeretnék elsumákolni.
Ez így mind szép és jó, de most jöjjön a komoly gond. Az egyetem, a tanulás, a jövőm. Tavalyi évem nem a legjobban sikerült, mivel 4 tantárgyból is megbuktam. A két félév alatt. Amikor tavaly felvettek, nagyon örültem neki, először el sem hittem. Ha kirúgnak, és visszakerülsz, akkor jobban megbecsülöd az újabb, és nagy eséllyel az utolsó lehetőséget. Én (ha szánalmas, ha nem) nagyon fostam tavaly, ezért már tavasz elejétől Istennek imádkoztam, hogy visszajuthassak egyetemre. Ezt egy éve megadta, és amit akkor ígértem, abból nem sokat tartottam be. Rossz megszegni az ígéretünket, de legrosszabb az Istennek tett ígéretek be nem váltása. Mivel ellubickoltam év közben, és csak az a szaros 30 kreditnyi határ élt a szemem előtt, hogy azt kell megugrani ahhoz, hogy ne soroljanak át fizetős helyre, ami egyet jelent a felsőoktatási tanulmányaim végével, mert a szüleimnek nincs ennyi pénzük rám. De elfelejtettem az apró betűs részt, ami most nyár eleje óta nyomaszt. A legrosszabb 15%-nyi diákot is kasztrálják, és csak pénzért ragasztják vissza a méltóságát, vagy mehet úgy pöcs nélkül bele a világba, ha addig agyon nem csapja az apja. Ez az opció engem vészesen fenyeget.
Innentől nem tudom, hogy mi lesz. Elvileg már meg tudom nézni, hogy végem van-e, vagy kaptam egy utolsó esélyt. Egy utolsó utánit. Sokszor azon gondolkozok, hogy ha nem, akkor mi legyen? OKJ-ra már nem mehetek vissza, egyetembe sem kezdhetek bele 1 év múlva, egy szaros érettségivel dolgozzak életem végéig egy gyárban csak azért, mert anno 21 évesen lusta voltam 2 beadandót megírni, és kitettek az ingyenes helyekről? Nem, ezt nem bírnám ki, rossz belegondolni is. Az a baj, ha magamba nézek teljesen megérdemlem, de ígéretesebb jövő előtt álltam anno 3 éve. Tudom, hogy rohadt lusta vagyok, de attól nem hülye. Eddig nem volt olyan tantárgy, amit aggyal ne tudtam volna megtanulni, persze a szorgalom mindig hiányzott, és idén is azért véreztem el. A kreatív tárgyakból simán átmentem, csak ahol írni kellett volna egy beadandóval többet, vagy 2 nappal többet kellett volna tanulni, ott estem el. Kurva szar ezt most leírni. Így leírva még rosszabb, mint ezerszer végiggondolva. Olyan így, mintha látnám magamat kívülről, és semmi sem fényes, minden szar. A legrosszabb az az igazságban, hogy nem hazugság. Véresen igaz. És ha rájössz egy olyan dologra, ami visszavonhatatlanul igaz, amikor nem tudod megdönteni spekulációval, akkor azt el kell fogadnod. Most nekem nagyon negatív dolgokban találtam meg teljesen igaz dolgokat, és ezért is annyira szar, mert itt már nincs tovább, felebezésnek helye nincs, az élet bírósága döntött. A döntést még nem ismerem, mert eddig nem mertem elolvasni az értesítőt. De kint sokan állnak, talán a fegyőrök várnak rám és el akarnak vinni? (értsd: a neptunban már meg tudom nézni, hogy átsoroltak-e, vagy sem, de még gyáva vagyok szembesülni ezzel) A holnapi ivásig várok.
Már csak az alvás és az ivás nyújt valamit. Iváskor könnyen el tudom terelni erről a figyelmem, általában sodródok, bulizok, táncolok egy utolsót az éjszakában. De kétélű fegyver, mert ha eszembe jut, akkor erősen megkínoznak az e körüli gondolatok. A másik az alvás, álmodás, amit mindig imádtam. Nincs kockázat, együtt lehetek a lánnyal, aki tetszik, repülhetek, elvész a valóságnak az a fájdalmasan valós része, amit nem szeretek. Néha egész nap csak szédelgek, mert olyan intenzív álmaim vannak, és ezáltal olyan mértékben a hatása alá kerülök, hogy az emlékezetem tompul: vajon ezt megtettem, vagy csak álmodtam? Folyik néha össze a valóság az álommal, persze ennek nem csak ez a szar érzés a része, hanem az unalom, hogy eseménytelenül telnek a napok, így az agy akaratlanul is előhozza az éjszaka látottakat.
Holnap inni megyek, lehet, hogy az utolsóra? Olyan értelemben, hogy az utolsó, amikor még embernek tartom magam. Szörnyű képek villannak be arról, hogy kitesznek az egyetemről. Apám előtt térdepelek részegen, és kiabálom neki, hogy üss meg, megérdemlem! Vagy folyatom fejemre a bort és nincs már kedvem hazamenni, soha. Szörnyen érzek most, és erre rátesz az ivás is, meg az írás is. Holnap szembesülnöm kell a jövőmmel, tudom. Nem lesz tovább. Vagy a mennybe megyek, oda ahol eddig is voltam és amit nem becsültem, vagy le pokolba. Kizár Isten a paradicsomból, vagy maradhatok-e még egy keveset? Imádkozni mindenképpen fogok, de lehet, hogy most már csak ront az egészen. Imák helyett többet ér a tett! És én ebből alul vagyok a listán. De mennyire? 15% alatt? Remélem felett. Kurva szar most az egész.
Lassan szétfolyik a kezem a söröktől, lassan álmodnom kellene, hogy ne fájjon ez az egész annyira. A nap legjobb része, régebben ezt már leírtam. Az alvás. Imádok aludni, mert addig is nem ronthatok el semmit, és eljuthatok oda, vagy ahhoz, ahova/akihez sosem fogok. Álmodás közben nincs határ, bármi jöhet, bárkivel lehetek. És álmomban olyan lenni, mintha részeg lennék, semmit sem látok tisztán, minden kicsit furcsa, nehezen járok, de épp így értek mindent, és így vagyok egyedi, így vagyok valami magasabb szinten, mint a lekorlátozott, de értelmesnek hívott józan ember. Szerintem a józanok semmivel sem okosabbak, mint a részegek, csak máshogy gondolkoznak, de nekünk részegeknek ők hülyék és gyávák, mert nem mernek szabaddá lenni, elengedni magukat, ha jól esik ordibálni, kitörni a korlátokból és szabadnak lenni, mint amilyenek az életünk után leszünk. Mi részeg tudjuk, hogy milyen az élet után. A józanok irigyek, hogy mi tudunk szarni a világra, és tudjuk jól érezni magunkat, még akkor is, ha rohadtul esik az eső, és a józan ember éppen ezen szenved. Mi részegek tudjuk milyen józannak lenni, de a józan nem emlékszik rá, hogy milyen kurvajó részegnek lenni, de mi tudjuk, mert pont benne vagyunk, pont ebben az országban nyaralunk. Mi is a józanság állampolgárai vagyunk, de jelenleg nyaralunk egy sokkal jobb országban.
Megyek aludni, az álomvilág hív, a szarságokat holnapra hagyom, bár sok ivással fogom tompítani. Szerintem holnap is bejelentkezek. Addig is jó éjszakát kedves olvasó, bocsáss meg, hogy nem találtam a szavakat, de a nyári szünet után még nehézkes az írás, na meg ittam is (ma is). Soha ne legyetek lusták, mint én, és mindig szeressetek aludni, mert álmunkban érjük el azt a tökéletes szabadságot, amire mindig is vágyunk.
Eilan voltam
