Menni az úton, de nem tudni, hogy merre. Szállni, vagy úszni a tengerben. Gondolkodni éjszaka a kocsma leghátulsó padján, az utolsó sör felett. Többre nincs pénzünk, de nem csüggedünk. Majd legközelebb lesz. Halad a nap, az éjszaka, jön a holnap, az új, de nekünk jó ez is. Mindegy. Holnap is iszunk. Tegnap is ittunk. Lesz még lehetőségünk bőven. Hosszú szoknyás lányok, akiket az éjjeli szél harmatgyenge ujjaival végigsimít, és ők játszanak a sötétségben. Részegek, mint mi mindannyian, összesen. Mindenki az, de nem érdekel. Fiatalok vagyunk, vagy túl öregek? Nem érdekel, hogy érdekel az egész. Mi lesz holnap? Mi volt ma? Szétesik az egész, amit az imént raktunk össze, nehezen felhúzott játékkockák gurulnak előtte a hugyos macskakövön. Az élet élő, és neked túl élő. Túlélő. Az ember, az egész. Miért ilyen nehéz könnyen élni? Miért ilyen könnyű elhinni, hogy ami nehéz, az nekem nem az? Átverem magam minden nap, amire csak másnap jövök rá, amikor túl késő. Lustaság. Lustán borít, húzza rám a takaróját, mondja, hogy pihenjek, amikor ébren kellene lennem. Higgyek neki és a csodás, lágy szavainak? Lehet.