Tudtam, hogy kemény időszak lesz, tudtam, hogy utálni fogom. Már csak az utolsó lépések vannak hátra, és akkor végre pihenhetek egy kicsit. De súlyosak nagyon már a lábaim, kimerültem, és ingerült vagyok. Még egy kérdőívet kell elküldenem a tanárnak ma, aztán végre aludni térhetek, és csak azzal az 1 megmaradt vizsgámmal kell foglalkoznom (vagy 2), amire ráér majd egész júniusban, mivel a legkevésbé sem érdekel az a tantárgy. Amikor nem jut idő a rendszeres alvásra, tehát reggel 8-ig fent vagyok és után délben jó lenne újra felkelni és folytatni a feladatokat, akkor kb. sosem jut időm egy kicsit megpihenni, gondolkodni valami másról is sulin kívül. Nálam a lefekvés és az alvás a gondolkodás ideje, majd a mese országába, az álomba való belépés meg a reggeli ébredés után hagy bennem nyomokat, így nem csak aludni szeretek, hanem előtte és utána végigvinni azt a 10-20 percet, amíg ezeken a dolgokon gondolkodok. Sajnos amikor kimerült az ember, akkor nem gondolkozik az alvás előtt, mert azonnal elalszik, egy pillanat alatt kapcsol ki, és nem szép fokozatosan áll le. Ezek hiányoznak most nekem, de erre ad lehetőséget a zuhany, egy kis szünetre, egy kis kikapcsolódásra.
Ingerült vagyok, mert mára ígértem a tanárnak az anyagot, holnap reggel meg dolgozni megyek abba a rohadt áruházba. Utálom a csapot, utálom a függönyt a kádnál, a szennyes kosarat, ilyenkor mindenkibe bele tudnék kötni. Legjobban persze magamat utálom, mert előbb neki kellett volna állni az egészhez és akkor nem az utolsó pillanatra maradna minden. Mint amikor egy maratont úgy szeretnénk megnyerni, hogy az első 10 kilométeren sétálunk, és onnantól halálos tempóra kell váltanunk, hogy beérjük az élbolyt. Rohadtul nem egyenletes. És papolhatok én Kicsimnek, hogy egyenletesen ossza be a pénzét egy hónapra, hogy a végére ne kenyér-zsemlén kelljen élni, én se osztom be normálisan az időmet, amikor valami szar anyagot kell megírni. Milyen észrevétlenül elment 2 és fél óra, pedig 8-kor el akartam ezt kezdeni. De beszálltam a zuhany alá inkább, kicsit egyedül lenni a gondolataimmal, de csak erre a szarra tudtam ott is gondolni, így nem csak a vizet pocsékoltam el (túl sokáig zuhanyzok mindig), hanem azt a nagyon drága időt is. Reggel 7.20-kor adtam le egy anyagot, végig ébren voltam, aztán lefeküdtem aludni, és végig a tanárról álmodtam, még ilyenkor sem tudom kikapcsolni magam. Stresszes ez az időszak, és bárkivel cserélnék. Gimis húgommal, örülnék, ha minden nap gimibe mehetnék, annyira nem akarom ezt az egészet, de anyámmal is cserélnék, mert szar dolgozni, de ott amint véget ért a napi sanyargatás, jó érzéssel térsz haza, hogy ezen is túl vagy. És hiába fáradtál le halálosan, onnantól nem kell foglalkoznod vele ma már. Megérdemled a pihenést. És még valamennyi pénzt is keresel. Én ellenben itthon rohadok, de 24-be tanulnom kellene, nem ér véget ez a szar, amíg nincs ott a pont az utolsó mondat után. Ezzel én nem érek semmit, okosabb se leszek nagyon, annyi minimum, hogy elmehetek majd nyáron egy táborba és ha sikerül eljutni odáig, akkor a tanulmány bekerül egy kötetbe és életemben először ott lesz valami nyomtatott szaron a nevem. De addig nagyon hosszú az út és sokat kell készülni. Aztán ha túlélem az egyetemet, akkor végre magamnak kereshetek. Nem leszek gazdag, de remélhetőleg nyugtom lesz. Most mindent csak remélni lehet. Szar úgy autót vezetni, hogy nem működik a lámpa, valahogy én is így vezetem az életem. Megyek, csak nem tudom, hogy hova fogok elérni.
Egy finom sör is jól esne ilyenkor, de csak elálmosítana, meg a böjt még tart június 13.-ig. Annak a böjtnek sincs már idén sok értelme, mert mióta szerelmes vagyok, csak 3-4 hetente rúgok be, de van az néha 6 is, szóval az már kicsit normálisabb, mint tavaly, amikor először csináltam meg ezt a 30 napos böjtöt. Akkor jobban aktuálisabb volt, hogy kitisztítsam egy kicsit a szervezetem, főleg hogy előtte elvonultunk a Mátrába és két napig részegek voltunk. Utálom a vodkát, de a vonaton úgy ittam, mint a forró vizet. Szóval lassan, de azért csak elkortyoltam egy nagyobb mennyiséget. Hatvannál leestem kb. a peronra, felálltam, felnéztem az égre és csak ennyit mondtam: Hatvan, megjöttem! Kocsival vártak minket a vasútállomáson, úgy indultunk el onnan a Mátrába, a szabadság közepébe. Kell olyan is, amíg pár napig állat vagy és alkoholon és cigarettán élsz. Ott kitomboltuk magunkat, de amikor 2. nap is másnapos voltam és hánytam mindentől, akkor gondoltam úgy, hogy itt az ideje most a böjtnek. Érdekes, mert ott meg nem hánytam egyszer sem, csak már itthon józanul. De a böjt jött ebből a hirtelen ötlettől vezérelve, és végigcsináltam, és jó érzés is volt.
Olyan lusta és fáradt lettem, hogy az se érdekel, hogyan fogalmazok, vagy hogy a címtől már ezerszer eltértem és megint egy értelmetlen szenvedésszerűt böktem ide. Leginkább azt szeretném, hogy vége legyen ennek a napnak, vagy ennek a hétnek. Dartsozni akarok, 100-asokat dobni, meg a kis házba menni a Kicsimhez, és elbújni minden elől, de a feladatok mindig ott lesznek, ezért inkább elkészítem azt a kérdőívet. Túl kell esni ezen mihamarabb, hogy visszanyerje az élvezetét a zuhanyzás is és az alvás is. Ezek nagyon hiányoznak nekem.
Eilan voltam
