Milyen érzés első posztot írni? Főleg, hogy másodjára írom az elsőt. Hát szar nem jó. Történt ugyanis a napokban, hogy a vizsgákra való felkészülés zűrös hevében nem csak én, hanem szeretett 74 ezer éves laptopom is meghalt. Mivel én gyakorta feltámadok mindennemű alkohol és nikotin által végrehajtott szándékos embergyilkolás után, ezért reménykedtem, hogy a gépem is felébred, csak szórakozik velem, de nem. Nem hajlandó bekapcsolni. Így mindenem odaveszett. Szerencsére a mindenem nem sok, majdnem a semmivel egyenlő, de azért sajnáltam, hogy elégett a szájbertűzben pár mélyen eldugott, száraz word dokumentumom azokkal a csodálatos soraimmal. Na meg a sok bejelentkezve maradt oldal, mivel fogalmam sincs, hogy mi volt a jelszavam (meg az email címem) az előző accountomnak, amelyiken a blogomat egyengettem. Most megszámoltam, 23 nagysikerű posztot írtam, így sajnálom, hogy kezdhetek egy újat. Majd ha nem leszek lusta, akkor kiteszem ide is az összeset, hogy duplán mérgezzük az internetet. Amúgy fájó lesz ezeket visszaolvasni, ezért nem is fogom. 1 hónap alatt mennyit változtam, főleg, hogy mindig erős érzelemhullámaim lovaglása közben írtam, vagy ha még nem voltam olyan részeg, hogy ne tudjak gépelni. Másnap is fájt visszaolvasni, hát még most. Mindegy, majd változtatás nélkül bemásolom, hogy elhiggyem mekkora király vagyok, 1 hónap alatt 23+ poszt.
Most másról nem akarok írni, mert pont filmet kezdtem letölteni, de olyan nehéz regisztrálni erre a szarra, hogy előbb letöltöttem 1,37 gigát, mint amíg kibogarásztam azokat a kurva egyszerre3betűreishasonlító írásjeleket, vajon milyen betűt takarnak, vajon kell-e hosszú í-t írni, vagy elég röviddel is? Nem, nem jó. Hogy rohadnál meg! Nagy sikerem nem volt vele. Nos, nézzük mit tud a film:
Mindig jegyezd meg a jelszavad!
Blogom: http://eilan42.blog.hu/
(második) Eilan voltam