Ott ültem a Centrum sörözőben és utolsó forintjaimat pörgettem ki arra az aranyló korsó sörre, persze egyedül ittam, egyedül eveztem a lyukas hajómmal, mint ahogy mindannyian húzzuk és toljuk azokat a baszott faevezőket az élet tengerén. Egyedül, bebaszva a város labirintusában. Elveszve, részegen, boldogan, messze a valóságtól. És akkor odaültem hozzá, a másik hajóskapitányhoz, akin láttam, hogy már sok utat végigszenvedett az éjszakai részegségen, figyelve feje felett a csillagokat. Nem kérdeztem, csak meséltem. Tipikus én. Miért szeretem a drum and bass-t? Magamnak tettem fel a kérdést. Én is adtam rá választ. Kortyoltam egy hosszút a szénsavmentes szar sörömből, és nekikezdtem:
belépsz, persze ittál előtte, de még simán magadnál vagy, szóval belépsz a terembe, és hirtelen találkozol ezzel a gyönyörűséggel. A Drum and Bass-el. Mi ez a hihetetlen gyönyörűség, mi ez az édes dallam, ami a füledbe csordogálva átitatja a lelked? Mi ez a szépség, akinek hallod az illatát? Mi ez az íz, aminek látod a finomságát? Ez a drum and bass.
Szóval röviden ennyi
Eilan voltam
