...sosem fognak elfogyni ezek a kurva lisztek. Komolyan, innen mindet megveszi egyszer valaki, és majd süt belőle valami finomat? Keze hozzáér a zacskóhoz, amit az én ordenáré kezemmel tapintottam pár órával korábban, amikor küzdöttem fel a polcra, mert az istenért sem akart egyenesen megállni az a szar. Igen. Ezt is megveszi egyszer valaki, meg ezt is. Huh, mennyi lehet már az idő? Jó helyre pakolom ezeket egyáltalán? 4305 igen, 4305. Oh hírek, akkor 1 óra, pont amikor belejöttem. 

Abban a pillanatban meg is jelent a nőci, és szólt, hogy "szüneet, gyeree". Jól van, megyek, csak ezt a kettőt még felteszem na, csak nem hagyom itt a földön árválkodni. Most fél óra pihenő, és jövök vissza hozzátok.

Jókor talált meg a szünet a sorok között, mert már a lisztekkel beszéltem és teljesen lefáradtam agyilag. Bár korántsem döglődök itt, a nagy áruház nagy polcai előtt annyit, mint anno a gyárban. Az is csoda, hogy ezt a munkát meg tudom csinálni. Én béna vagyok mindenhez. Leginkább az élethez.

Vízautomata, iszok is egyből 2 pohárral fent, majd jön a szokásos átvizsgálás azzal a fémbigyóval. Annyira komoly, mintha repülőtéren lennénk. Szekrény nyit, kávé, cigi elő, még kaját is teszek a zsebembe, de tudom, hogy úgysem fogok enni belőle. Vajon most is előttem fog játszadozni a köd a sötétséggel? Egyetlen jó a novemberben, szép az éjszaka.

Kint aztán egyből megtalálom a szokásos oszlopomat, amire a kávét teszem fel. Most van 20 percem itt kint a nyugalomban, hallgassunk Babelt és fújjuk a füstöt a ködbe bele. Hűvös őszi éjszaka, még 4 óra és vagy 15 perc. Aztán vége, vagy csak akkor kezdődik igazán? Egy következő szürke reggel, én haza aludni, az emberek meg a munkába robotolni. Most én pörgök, ők meg lebegnek álmaik párnái között. Szemem nyitva és szemlélem ott messze azt a mentőautót az útnál. Csak a lámpája látszik. Valaki megunta az élet sorkatonaságát talán? 

Mindjárt elfogy a cigim. Kijön még két takarító és csatlakozik a többiekhez. Amúgy itt normális emberek vannak, kedvelem őket és ez nagyon fontos. Kedveld azokat, akik körülvesznek. Nem jó mindig hadakozni. Még akkor sem, ha nekünk van igazunk. Úgyse lehet mindig igazunk. És ha igazunk is van? Mindig a többség az erősebb, két láb jobban meg tud rúgni, mint egy. Hiába rúgnak meg tévedésből, mert nem tehetsz róla, hiszen neked van igazad, fájni fog. De itt nem kell harcolni. Mármint egymással, próbálunk segíteni. Harcolni az idő lassúságával kell.

Érdekes csiga ez az idő. A sorok között lassan csúszik, de itt kint a szünetben lábakat növeszt és szaladni kezd. Alig jöttem ki, mehetek mindjárt vissza. Azért még egy szál Lucky belefér. Kár, hogy itt nem fizetik meg a szünetet is. A gyárban nem tudtam olyan gyorsan szívni a cigiket, hogy a szünetben az alatt ne keressek még így is többet, mint amit az az egy szál ér. Kb. 55 ft. Magas ár ez a lassított öngyilkosságért. 

Finom ez a kávé, csak elég szar az íze. Bezzeg Kőbányán, Ő finomat csinál, nem ilyen port, mint anyám. De beérem ezzel és jól csúszik most. A helyzet sokszor átértékeli azt, hogy mi okoz éppen örömöt és mi elégíti ki lelki szomjúságunkat. Az első sör. Legyen finom, csiklandozzon, érezzem, hogy van, hogy bennem van és eltölt. Hogy finom. Egy hosszú hét után újra berúghatok a barátaimmal, szóval végre. Ma szabadságra megy a józan eszem, és nem problémázok a jövőn. Szóval akkor, ott az ivás kezdetén túlfűtve boldogsággal, a zsebemben is van még pénz, a másik zsebemben van meg egy doboz kék Lucky Strike mosolyog, ott akkor fontos az első sör finomsága. Reggel 4 óra alvás után fontos a kávé finomsága. De itt a munkában már leszarom, mert ha vizet innék vízzel, még az is finom lenne most. Az éjszaka végén elveszve valamelyik ingyenes szórakozóhelyen, pénzszóróhelyen, ott is már mindegy, hogy milyen szénsavmentes szart cápázok be az asztalról, ott már mindegy. Jó az is. Próbálom elhitetni magammal, hogy még boldog vagyok és ez a buli nem ért véget. De már szar a kedvem, és régen haza kellett volna mennem. Akkor már jó a szar sör is. Mert az utolsók egyike. Jó most ez a kávé is. Mert még itt állok kint a ködben és elmélkedek valami ehhez hasonló marhaságon. 

De aztán leég a cigi, elfogy a pénz, az idő úgy érzi, hogy eleget futott már, és visszabújtatja lábait a nagy csigaházába, amit vonszol minduntalan a hátán és amint eléri az 1 óra 30-at, egyből lassú csoszogásba-csúszásba kezd. Én már a lisztek között vagyok megint, fél füllel hallgatom a mindennap lejátszott szar zenéket a rádióból, de közben a lisztek meséjére is figyelek. Aztán elfogynak, jönnek a sók vagy a rizsek, vagy valami ragadós édes szar, teljesen mindegy. Így telnek az óráim a nagy áruház nagy polcai között. 

Eilan voltam