Svájc-francia meccs, anya nézi, engem annyira nem izgat. Svájc pirosban, franciák fehérben.

Anya: Melyik Svájc?
Én: Na melyik lenne...
Anya: Nem tudom, mindkettőben van néger. 

Sokszínű nagyon ez az Európa. 

Dolgoztam a nagy áruház nagy cukrászdáján, és gyúrtam ezer számra a kókuszgolyókat, nagyon untam már azt a napot, meg úgy alapból már az egész hetet untam. Menekültem a tanulás elől és próbáltam a munkában kikapcsolni, még dolgozni is jobb volt, mint otthon szenvedni a gép felett, hogy nem írja meg magát az a beadandó, amit meg kellett volna írnom. Gyakorta teltek így a napjaim áprilisban, kevésbé gyötört a lelkiismeret, amikor úgy nem haladtam a tanulással, hogy azért legalább dolgoztam egy minimálisat. Más kérdés, hogy jobb lett volna, ha nem dolgozok semennyit, hanem csak a tanulásra koncentrálok és ténylegesen haladok vele. Mindig nappalos voltam, és sikerült beprogramoznom és futtatnom magamon az élet automata gépi üzemmódját, amikor felkelek, elmegyek a szar hipermarketbe, hazajövök, tv-t nézek és aztán fekszek. Le lehet vinni így akár teljes napokat is komoly gondolkozás nélkül, a meló leköt annyira, hogy ne tudjam magamat elemezni, szétcincálni a lelkem, gondolkozni az egyetemen és a jövő kilátástalanságáról, hogy írjak a blogra valami hülyeséget, tehát elkerülöm azt, hogy magammal foglalkozzak. Beprogramozott droidként, agy nélkül forgattam a napok fogaskerekét, hogy újra este legyen és aludni térhessek. Nem volt egy ideális állapot, de pár napot így kellett töltenem, amikor már nagyon rosszul éreztem magam. Néha persze kaptam egy-két lövést, és összedőlt ez az egész rendszer, tehát gondolkodtam, ha valami kimozdított ebből az egészből, akkor újra eszembe jutott, hogy milyen szarul is érzem magam az utóbbi hetek sikertelensége miatt. De volt, hogy valami pozitív dolog jutott eszembe. Ilyen történt egyszer a cukrászdán is, amit most újra felidézek:

Két nő beszélgetett ott az alap melósok közül, hogy a harmadik kolléganőjüknek lesz a harmincvalahányadik (pontosan nem emlékszem, hogy mennyi) születésnapja, és hogy ennek a kolléganőnek már 2 gyereke is van, bezzeg neki nincs, pénze sincs, úgy gondolta, hogy ő még semmit sem ért el az életben, noha hasonló korú, mint a születésnapos társa. De a másik nő hamar megnyugtatta: Én se értem el semmit az életben 40 évesen se, csak az adósságot halmoztam. Lehet, hogy nincs pénzed, de legalább adósságod sincs.

Nem nagy történet, de akkor, ott megindult az agyam és érkezett pár gondolat is. Szarul állok én is az életben, ez tény, de mihez képest szarul? Másnak ilyen lehetőség sem adódott meg, másnak dolgozni kellett menni 18 évesen, vagy korábban. Nekem nem. Nekem csak az egyetemet kell túlélni. De azt mindenféleképpen. Ha túlélem, akkor nem lesz semmim, ha nem lesz szerencsém, ugyanúgy nem lesz munkám, mint most papír nélkül, ugyanúgy nem lesz pénzem önálló életre és ugyanúgy nem értem el semmit. De nem lesz adósságom, mint a második nőnek. Az első nő leszek, akinél van jobb, de lehetne rosszabb helyzetben is. Ha nem végzem el az egyetemet, akkor nagyon nagy adósságot halmoznék fel én is. Akkor a második nő leszek. Nem akarok a második nő lenni. Nekiállok tanulni.

Van nekem egy 2015-ös határidőnaplóm, amit azért vettem, hogy beleírjam a határidőket, hátha akkor betartom őket. Néha-néha előkerül ez a füzet, és ilyenkor fellapozom, hogy mi a francot írtam én ebbe? Egy határidő nem szerepel benne, viszont tavaly sokszor útitársam volt a pesti éjszakában, ott lapult a táskámban, és amikor már minden haverom hazament, vagy elaludtak az asztalon, akkor felnyitottam és írtam bele. Volt, amikor csak úgy üldögéltem a patakparton meg a parkban, és akkor használtam. Most is fellapoztam, mert be szerettem volna írni a júniusi határidőket, de találtam benne egy egész használható pár sort, amit még októberben firkantottam, és azóta még nem pötyögtem be ide. Nézzük, mi volt októberben:

...szívtam a friss levegőt a patakparton miközben azon gondolkoztam, hogy inkább fázok, vagy melegem van-e? Az októberi napsugár már nem szeret annyira, mint a nyári időszakban, be kell vallani, hogy ellaposodott a kapcsolatunk. Pedig forró szerelem volt, gyakran megégetett és én hiába menekültem a kocsmák hűs falai közé, pénz fogytával mindig megtalált az utcán, és csak éjjelre hagyott békén. Most ő is megöregedett, felhők mögé bújva takarja ráncosodó arcát, és ha néha találkozunk, akkor se a régi az ereje. Nem melegít már. Szóval kezdődött az ősz, itt volt a fejünk felett rendesen és én kint ültem a patak partján és hol fáztam, hol melegem volt. Ma se jutottam el az egyetemig, sorozatban 5. alkalommal távol maradtam a hét első napján. De szerencsére maradt egy söröm a hétvégéről és 3 szál Lucky Strike, amiből egyet már el is szívtam a jó reggeli örömére. Nem volt kedvem emberek közé menni, vagyis nem olyanok közé, akik nem öreg kegyvesztettek, hanem normális gépek az élet gyárában. Mivel az egyetemen és a vonaton kevés lecsúszott öreg emberrel lehet találkozni, így másfelé vettem az irányt. A patakpart többnyire megfelelt erre a célra, hogy egyedül lehessek, bár így is jött erre néha pár futó vagy biciklis. Gondoltam megpihenek pár órára itt a parton, írogatok valami marhaságot, megiszom a sörömet, elszívom a cigimet, szóval a kevés értelmes dolog egyikével töltöm el ezt a pár órát. Nincs is ennél hasznosabb módja a hét elkezdésének. Persze pihengettem volna a barátnőm mellett, szívhattam volna ott is a cigiket és ihattam volna a söröket, de később orvoshoz terveztem menni. Az árufeltöltős munka miatt kellett tüdőszűrésre beutaló. Reménykedek benne, hogy a gyárnál nem létezik szarabb meló, így átjelentkeztem a smucig hipermarketbe árufeltöltésre. De ezek tényleg akkora skótok, hogy 8 és fél órát kell bent lenni, mert a szünetet nem fizetik ki. Pedig imádtam a gyárban abban a tudatban cigizni, hogy amíg elszívok egy cigit, addig is többet keresek, mint maga az az egy szál, amibe kerül. Persze ott a többi idő egyenlő volt a halállal, sőt még a halál is jobb, mert olyankor másnap már nem kell jönnie az embernek újra meghalni, elég csak egyszer. De a gyárban másnap is jelentkeztem az önkéntes halálra, másnap éjszaka kezdődött az egész elölről. Azért nem sajnáltatom magamat, nem dolgoztam olyan sokat. Egy év alatt mentem annyit, mint egy átlagember egy hónap alatt. Csak én diák voltam, akiknek csak tanulni és inni kell, na meg néha gyárba és egyéb szar helyekre menni, hogy megízlelhessék a csodás felnőttkort, ahova fék nélkül és oly' rohanva tartunk. 

Mennyi kurva reklámtábla van, úgy csúfítjuk a környezetünket vele. De sajnos a pénz az úr, a környezet meg bekaphatja. Majd megnézzük a Nat. Geo-n a pénzünkből vásárolt ultraszéles és ultravékony tévénken. 

De komolyan, 10 reklámtáblát is össze tudok számolni itt a parton. Kell a propaganda, az akciók, a műsorok hirdetése. 

"Emeltük a tétet! Az 50 milliós játszma." Középen hangsúlyosan kiemelve. "Október 12.-től minden hétköznap este. TV2." Juhú, le ne maradjunk. Igaz ezek a vetélkedők még mindig értelmesebbek voltak, mint s zenés műsorok. 200 ft-os hot-dogot a népnek Conchita Wursttal. December 42-től minden hétköznap este. Meg reggel is. Agymosó szarság ömlött a pofánkba a média pöcegödréből. És mi boldogan fürödtünk benne.

Milyen szépség van a futásban? Már a 8. futó haladt el mellettem, és nagyon becsülöm őket, hogy ilyen marhaságra képesek az egészségükért, mint a futás. A futásnak akkor van csak értelme, ha valamilyen labdajátékot folytatunk, vagy a kocsmából kiesve az utolsó vonatot akarjuk elérni. Nem érjük el futva sem, de legalább megpróbáltuk. Vagy ha meg akarnak verni, mert mindig te nyersz csocsóban. De így egyedül? Inkább otthon ülnék és a fantasy foci csapatomat csinálgatnám, mert ezen a héten is ki fogok kapni, ha csak nem szerez Wilson 40 pontot. De tudom, hogy 20-at sem fog.

Eleget ültem itt, úgyhogy kinyitom az egyetlen sörömet. Már dél is elmúlt, szóval lehet sörözni. Úgyis egyre több futó jön. Meg biciklis. De jó érzés úgy sört inni, amikor az ízéért, hogy élvezzem, hogy beterítsen, hogy jobbá tegye ezt az üldögélést, szóval ezekért iszom és nem azért, hogy még jobban berúgjak. Most már jobban érzem magam én is. Már csak egy hamutartó kellene, hogy letehessem a cigit valahova. Tökéletes kihasználása ez a természetnek, a hűvös, de egyben meleg októberi időjárásnak, a hétfőnek, az egy szem megmaradt sörömnek. Egyszóval az életnek, vagyis annak, amit mára adott. Régebben sokat keseregtem és utáltam magam, aztán azon keseregtem, hogy miért utálom magam, aztán rájöttem, hogy hülye vagyok, ezért még jobban utáltam magam. Most sem kedvelem magam, de már nem veszek erről tudomást, csak írok és iszok, de azt e viszem túlzásba. Kihasználom azt, ami van és nem azért kesergek, hogy mim lehetne. Igaz elég céltalan voltam, egy ember ambíciók nélkül, de a célok csak arra jók, hogy újakat szüljenek. Elérni valamit, de már a következőre vágyni, sosem megállni. Nekem egy célom maradt: élni úgy, ahogy lehet. Adott az élet egy barátot, egy csodálatos lányt, aki lehet, hogy kicsit idősebb nálam, de nagyon szeret. Engem, aki nem igazán egy nyeremény, inkább egy csapás. De mindketten örülünk egymásnak és felhasználjuk egymás szeretetét arra, hogy boldogok legyünk. Régebben elutasítottam, mert nem volt erre szükségem, nem vágytam a boldogságra. De ma már másképpen élek. "Annyi a világ amennyit beletöltesz" - hirdeti a doboz söröm, és jól látja. Élj ma! Ne a tegnap elszalasztott lehetőségeiből építsd a holnapot. Sokat beszélgetek vele, sörözgetünk, kiépítettünk egy kis világot, amit imádok. Én tudok szeretni, néha nagyon is. Őt lehet szeretni és jó érzés szeretni. Így élünk együtt, jó vele lenni. És ilyenkor tűnnek el a másik hibái. Egyáltalán nem az számít, hogy hogyan néz ki a másik, hanem hogy milyen vele lenni, mennyire lehet őt szeretni. Mindenkiben van valami szép, csak úgy kell nézni rá. Én gyönyörűnek találom őt. És ez a lényeg. (...) Sok mindent szeretek benne. Értelmes, megérti azt, amit mondok neki, így mindent meg lehet beszélni. Nagyobb kincs egy értelmes nő, mint egy szép. Ezzel zárom a soraimat. Az utolsó cigaretta leégett, a söröm is lefogyott és még orvoshoz is kell mennem. Elindulok hazafelé, úgyis most ment el az a vonat, amivel az egyetemről tartanék hazafelé. Ma sem lettem okosabb, de jót gondolkoztam itt a patakparton. De jövő hétfőn már már bemegyek egyetemre. Most már tényleg!

Hát ilyeneken gondolkoztam akkoriban, persze következő héten sem mentem be, arra tisztán emlékszem. Valamikor a végén kezdtem el arra az órára járni, az anyag is nagyon száraz volt, meg is buktam belőle. De be volt ez kalkulálva. Azóta is boldog vagyok a Kicsimmel, csak egyszer veszekedtünk, na akkor nem lehetett megbeszélni vele semmit. Akkor még naiv voltam ezzel a munkás dologgal, más embereknek naponta bent kell maradni, és nem kapnak érte semennyit. Végül megkedveltem a nagy áruházat, és többnyire szívesen megyek oda dolgozni, csak a diákszövetkezet túl sok pénzt vesz le, így kb. utcaszéli kurválkodni járunk oda. Legalább minket nem basznak meg annyira. Wilson sem szerzett 40 pontot, szarul ment akkoriban a Seattle Seahawksnak. Velük ellentétben hosszú idő után nekem nem ment szarul akkoriban, végre pár hét nyugalom következett, kemény nyár állt mögöttem. És az a baj, hogy körbeértem, így megint a szarságok közepében állok, és nem haladok, feladataim vannak, és még kemény 4 hét következik. Nem baj, inkább a kis pozitívumokkal foglalkozok, például azzal, hogy vasárnap lejár a böjtöm és végre ihatok egy normális sört. Egy üveges Edelweiss-al fogok kezdeni, mint tavaly. Vagy Guinness-el. Ááá, nem. Inkább fröccsözök majd. De a Dreher Bak is csábít. Szóval eldől ez még, próbálok szorgalmas maradni és betartani a határidőket. Nehéz lesz.

Eilan voltam

Tudtam, hogy kemény időszak lesz, tudtam, hogy utálni fogom. Már csak az utolsó lépések vannak hátra, és akkor végre pihenhetek egy kicsit. De súlyosak nagyon már a lábaim, kimerültem, és ingerült vagyok. Még egy kérdőívet kell elküldenem a tanárnak ma, aztán végre aludni térhetek, és csak azzal az 1 megmaradt vizsgámmal kell foglalkoznom (vagy 2), amire ráér majd egész júniusban, mivel a legkevésbé sem érdekel az a tantárgy. Amikor nem jut idő a rendszeres alvásra, tehát reggel 8-ig fent vagyok és után délben jó lenne újra felkelni és folytatni a feladatokat, akkor kb. sosem jut időm egy kicsit megpihenni, gondolkodni valami másról is sulin kívül. Nálam a lefekvés és az alvás a gondolkodás ideje, majd a mese országába, az álomba való belépés meg a reggeli ébredés után hagy bennem nyomokat, így nem csak aludni szeretek, hanem előtte és utána végigvinni azt a 10-20 percet, amíg ezeken a dolgokon gondolkodok. Sajnos amikor kimerült az ember, akkor nem gondolkozik az alvás előtt, mert azonnal elalszik, egy pillanat alatt kapcsol ki, és nem szép fokozatosan áll le. Ezek hiányoznak most nekem, de erre ad lehetőséget a zuhany, egy kis szünetre, egy kis kikapcsolódásra. 

Ingerült vagyok, mert mára ígértem a tanárnak az anyagot, holnap reggel meg dolgozni megyek abba a rohadt áruházba. Utálom a csapot, utálom a függönyt a kádnál, a szennyes kosarat, ilyenkor mindenkibe bele tudnék kötni. Legjobban persze magamat utálom, mert előbb neki kellett volna állni az egészhez és akkor nem az utolsó pillanatra maradna minden. Mint amikor egy maratont úgy szeretnénk megnyerni, hogy az első 10 kilométeren sétálunk, és onnantól halálos tempóra kell váltanunk, hogy beérjük az élbolyt. Rohadtul nem egyenletes. És papolhatok én Kicsimnek, hogy egyenletesen ossza be a pénzét egy hónapra, hogy a végére ne kenyér-zsemlén kelljen élni, én se osztom be normálisan az időmet, amikor valami szar anyagot kell megírni. Milyen észrevétlenül elment 2 és fél óra, pedig 8-kor el akartam ezt kezdeni. De beszálltam a zuhany alá inkább, kicsit egyedül lenni a gondolataimmal, de csak erre a szarra tudtam ott is gondolni, így nem csak a vizet pocsékoltam el (túl sokáig zuhanyzok mindig), hanem azt a nagyon drága időt is. Reggel 7.20-kor adtam le egy anyagot, végig ébren voltam, aztán lefeküdtem aludni, és végig a tanárról álmodtam, még ilyenkor sem tudom kikapcsolni magam. Stresszes ez az időszak, és bárkivel cserélnék. Gimis húgommal, örülnék, ha minden nap gimibe mehetnék, annyira nem akarom ezt az egészet, de anyámmal is cserélnék, mert szar dolgozni, de ott amint véget ért a napi sanyargatás, jó érzéssel térsz haza, hogy ezen is túl vagy. És hiába fáradtál le halálosan, onnantól nem kell foglalkoznod vele ma már. Megérdemled a pihenést. És még valamennyi pénzt is keresel. Én ellenben itthon rohadok, de 24-be tanulnom kellene, nem ér véget ez a szar, amíg nincs ott a pont az utolsó mondat után. Ezzel én nem érek semmit, okosabb se leszek nagyon, annyi minimum, hogy elmehetek majd nyáron egy táborba és ha sikerül eljutni odáig, akkor a tanulmány bekerül egy kötetbe és életemben először ott lesz valami nyomtatott szaron a nevem. De addig nagyon hosszú az út és sokat kell készülni. Aztán ha túlélem az egyetemet, akkor végre magamnak kereshetek. Nem leszek gazdag, de remélhetőleg nyugtom lesz. Most mindent csak remélni lehet. Szar úgy autót vezetni, hogy nem működik a lámpa, valahogy én is így vezetem az életem. Megyek, csak nem tudom, hogy hova fogok elérni. 

Egy finom sör is jól esne ilyenkor, de csak elálmosítana, meg a böjt még tart június 13.-ig. Annak a böjtnek sincs már idén sok értelme, mert mióta szerelmes vagyok, csak 3-4 hetente rúgok be, de van az néha 6 is, szóval az már kicsit normálisabb, mint tavaly, amikor először csináltam meg ezt a 30 napos böjtöt. Akkor jobban aktuálisabb volt, hogy kitisztítsam egy kicsit a szervezetem, főleg hogy előtte elvonultunk a Mátrába és két napig részegek voltunk. Utálom a vodkát, de a vonaton úgy ittam, mint a forró vizet. Szóval lassan, de azért csak elkortyoltam egy nagyobb mennyiséget. Hatvannál leestem kb. a peronra, felálltam, felnéztem az égre és csak ennyit mondtam: Hatvan, megjöttem! Kocsival vártak minket a vasútállomáson, úgy indultunk el onnan a Mátrába, a szabadság közepébe. Kell olyan is, amíg pár napig állat vagy és alkoholon és cigarettán élsz. Ott kitomboltuk magunkat, de amikor 2. nap is másnapos voltam és hánytam mindentől, akkor gondoltam úgy, hogy itt az ideje most a böjtnek. Érdekes, mert ott meg nem hánytam egyszer sem, csak már itthon józanul. De a böjt jött ebből a hirtelen ötlettől vezérelve, és végigcsináltam, és jó érzés is volt. 

Olyan lusta és fáradt lettem, hogy az se érdekel, hogyan fogalmazok, vagy hogy a címtől már ezerszer eltértem és megint egy értelmetlen szenvedésszerűt böktem ide. Leginkább azt szeretném, hogy vége legyen ennek a napnak, vagy ennek a hétnek. Dartsozni akarok, 100-asokat dobni, meg a kis házba menni a Kicsimhez, és elbújni minden elől, de a feladatok mindig ott lesznek, ezért inkább elkészítem azt a kérdőívet. Túl kell esni ezen mihamarabb, hogy visszanyerje az élvezetét a zuhanyzás is és az alvás is. Ezek nagyon hiányoznak nekem.

Eilan voltam

Véget ért a városi életünk Kicsimmel, újabb albérletbe kellett költöznie. A 12. vagy a 15. ez már neki 9 év alatt? Nem tudom, de a régit mindenképpen el kellett hagynia. Nyugodt helyen volt Kőbányán, különösen kedves marad számomra az a kis lakás, mert közös életünk első tánclépéseit ott tettük meg, és azóta kéz a kézben járjuk a színpadon. Egy eldugott kis színpadon, mert persze facebookon nem hirdetem agyon ezt az egész kapcsolatot, mivel szart se érdekel az ismerőseim közül, ahogy engem sem érdekel mások kapcsolata. Nem szeretem a boldogságot lebegtetni, ki ne fújja a szél a kezeim közül, el kell mélyre rejteni. 

Szóval szerencsére eljött anya velem, így autóval áthordtuk két fordulóval a cuccokat a külvárosi kis házikóba. Most már közelebb lesz hozzám, de hiányozni fog, ahogy Kőbányán kinézve a 2. emeleti ablakon figyeltem a buszokat, a kutyasétáltatókat, hajnalban a részegeket, ott zúgott az élet, itt meg a külvárosi kis utcában csak a kutyák ugatják a postást. Viszlát városi élet! 

Itt felügyelet alatt is leszünk, mivel egy idős házaspár adta ki a kis házikójukat, míg az ő nagy házuk a kert hátsó végében van. Elvárják a rendet, de ha normálisak leszünk, akkor nem basztatnak. Ezzel nincs is baj. Valamikor anyámék is ezer éve pont egy ilyen idős házaspárnál laktak, érdekes párhuzamot von az életem velük. Jó lesz itt is remélem, már megtaláltam az ajtó előtt a kis kiülős dohányzós helyünket, közvetlen a garázs, a Dacia és a kerti szerszámok mellett. Várom a csütörtököt, hogy véget érjen a szorgalmi időszak, kiüljek egy jó sör társaságában, és kicsit ott is lehessek. Egy napig, mert aztán meg a vizsgákra kell tanulni.

Sajnos az előző helyen megkattant a főbérlő. Kicsim teljesen lehordta, de én megértem az öreget. Hitelre vette a lakást még anno, azóta hiába fizetett vissza 6 milliót, maradt 5 és fél az egészből, szóval 10 évig a "semmit" fizette. Jó dolog lehetett az a svájci frank alapú hitel. El akarja adni a lakást, közben persze az egészsége is tönkrement, de ez már az ő baja. Remélem rendbe jön, és mi sem fogjuk a gatyánkat is kifizetni a téli rezsire. 

Említettem előbb a jó sört, és a kiülést. Hát az sem lesz teljesen igaz, mivel a tavalyihoz hasonlóan idén is böjtölök egyet. Hogy minek? Magam sem tudom. Szóval most 30 napig 1 korty alkoholt sem ihatok. Eddig túléltem már 2 napot, szerintem a többi is menni fog. Nagyon finom a Soproni Maxx. Kár, hogy ezért pénzt is kérnek el. A kis költöztetéssel magam is elköltöztem az alkohol világából, de így, hogy egy ilyet meg tudok csinálni, nem jelenti azt, hogy az ivás rabszolgájává váltam volna, én csak jó érzésből iszok sört, vagy rúgok be néha, és nem azért, mint pár éve. Hogy elhajtsak a picsába az unalomból. Most már nem unom magam. Annyira.

Eilan voltam

Pakolgattam az italokat a nagy multinacionális vállalt összedönthetetlen polcaira, és azon gondolkoztam, hogy ez a sok szemét, amit majd valaki el fog fogyasztani, mennyire lehet egészséges? Kezdve a 83 forintos 2 literes üdítőitaltól a rohadt drága energiaitalokig. Megnéztem, hogy mennyi cukrot tartalmaz egy-egy ilyen. Hát nem keveset. Rengeteget. Mondjuk az ajánlott napi cukorbevitelre is mindenhol más értéket találtam, de ha durván egy 90 gramm/napi értéket tekintünk, akkor azt elég gyakran túl tudjuk lépni. Olyan ez a szám, mint a városban az 50 km/h-s sebességlimit: senki sem tartja be. Csak amíg megbüntetnek rendőrök, ha gyorsabban mész, addig a mindennapi cukorterrorizmusunk büntetlenül marad. Kérdés, hogy meddig? 

Én dohányzó emberként nem akarok papolni az egészségről, csak elgondolkodtam, hogy mi lesz velünk, ha megöregszünk? Minden ember cukorbeteg lesz? És miért van ennyi cukor minden szarban? Hogy finomabb legyen, hogy hamarabb megéhezzünk és többet költsünk? Miért kötött korhatárhoz a cigi vásárlása, és az energiaital miért nem? Mennyi gimis kezében látom a monsztert, meg a többi trendi dobozt. Divat lett energiaitalt inni, meg a facebookon rohadunk éjjel 2-ig, így jó, hogy fáradt másnap az ember. A kávé meg túl keserű nekem, inkább iszom ezt a finom energiaitalt, hogy ne legyek álmos. Az már mindegy, hogy egy 250 milis szarban a napi cukorbevitel kb. 90%-a be is jön, veszik a fiatalok, hát minek tiltanák be. De még a szisszenés örömét is elveszik ezek a szarok, mert ha hallok egy ilyet a vonaton, akkor felnézek egyből, hogy ki iszik sört? Valami szimpatikus lecsúszott öreg melósra számítok, aki a napot egy sörrel kezdi. Aztán csak egy műmájert látok hátrébb, akitől hányingert kapok. Fordított fullcap, farmerkabátka, tégla méretű telefon kézben, fehér füles, fehér cipő, szűk gatya, bokánál felhajtva. Mennyi ilyen droidot látok minden nap. Aztán lapátolja magába azt a sok cukrot. De minden kajában, péksüteményben, még talán a sörben is ott csillog a cukor, mi meg isszuk, esszük, faljuk, zabáljuk magunkba. Egyszer ebből még rohadt nagy baj lesz. De ez a ti bajotok lesz, nem az enyém. Én nem eszek cukrot. Ti fogtok megdögleni diabéteszben.

Én meg tüdőrákban.

Szóval zabáljunk továbbra is sok cukrot, egyszer úgyis meghalunk.

az örök optimista Eilan voltam 

Na végre újra mehetünk vasárnap is shoppingolni, plázázni. Persze, ez nem ennyire egyszerű, de érdemes (vagy inkább messze elkerülendő) olvasgatni egy-egy nagyobb eseménykor az internetes csoda"újságok" face oldalán a kommenteket. Ilyen index vagy hasonló oldalakra gondolok. Végignézem azt a betűhalmazt, amit odahány a nép, ahogy vitatkozik, anyázza a másikat, és elgondolkodok: létezik vajon olyan döntés, ami mindenkinek jó? Létezik olyan helyzet, amikor senki sem rinyál? Nagyon úgy tűnik, hogy ez utópia ebben az országban, mert a magyar semminek sem tud örülni.

Adott ez a politikai izé, amihez persze senki sem ért, de nekem az jön le belőle, hogy van egy párt, aki vezet, és van a többi 3-4, aki meg megpróbálja mindenáron tönkretenni azt az egyet. Na most az ellenzék szítja az embereket, hogy utáld a kormányt, és kritizálja mindenért. Lehet, hogy amúgy jó és más országban is elfogadott törvényt hoznak be, és mondjuk még az országnak is hasznos lenne, de az le van szarva, mert amit a kormány csinál, az csakis rossz és gonosz lehet. Szóval valahogy mindig ebben a negatív szarságban tocsogunk, mert mindent lehet kritizálni, semmi sem tökéletes. De így a jót már észre sem vesszük, hanem csak mindig a rosszat. Teljesen lehangolják az embert ott felülről. 

Mert most a kereskedő szidja a többit, aztán a tűzoltó meg mávos a kereskedőt, hogy hát nekem eddig is dolgoznom kellett vasárnap, most mindenki utál mindenkit. Annyi féle érv, de annyi minimális együttérzés. Mert azt verik beléd, hogy neked szar, te meg elhiszed, hogy mindenki másnak jó, csak neked szar, szóval dögöljön meg a szomszéd tehene is. Én meg csak nevetek ezeken, nekem nem volt bajom azzal sem, ha zárva voltak a boltok, meg azzal sem lesz, hogy most kinyitnak. Legnagyobb vicc az lenne, ha mégsem nyitna ki egy nagy áruház sem, mert nem érné meg visszaállniuk, így is gazdaságosan működnek ezek. De ezt sem lehet tudni.

Most megint jól összeveszett mindenki mindenkivel. De itt épp az a baj, hogy mindenkinek igaza van. Igaza van azoknak, akik a korlátozás eltörlését követelték, mert mit szól bele a kormány, hogy én mikor mehessek a nagy áruház nagy sorai közé pénzt elbaszni, igaza volt a kereskedőnek, hogy azért mégiscsak jó volt, hogy egy napot fixen nem kellett dolgozni, meg igaza van a kallernak, meg a többi non-stop munkásnak, hogy ő is vasárnap dolgozik, de ő ezt előre vállalta. Nehéz dolgok ezek, de szerintem attól nem lesz jobb nekem, hogy a másikat baszogatom. Most mondjuk kinyílnak a boltok vasárnap, és meddig fog neki örülni az ember? 1 hétig max, mert aztán találnak neked újra valamit, ami miatt mérgelődhetsz és szidhatod a rendszert, az egész életet. Lehet mást okolni. Arról is a tükör tehet, hogy ronda vagyok. 

Persze, ez nem mindenkire igaz, sokan nem ennyire önzőek, és tudnak örülni az élet apró örömeinek. Ha látják, hogy a médiából kifújt felhők esőt hoznak, akkor kinyitják az esernyőiket, és nem foglalkoznak vele. Nem is áznak meg, pozitívak tudnak maradni. Több sikertörténetet kellene nyomatni a lakosságnak, több inspiráló, innovatív embert megismertetni, ne csak a botrányhősöket. Talán jobb lenne egy kicsit, és nem egymást szidnánk. 

Február csúnyán kimaradt itt a blog életéből, és ha úgy nézzük, én is elég gyorsan pörgettem át a legrövidebb hónap lapjait, de most az első tavaszi hónap vége felé felébredtem téli álmomból, és újra ide kattintottam, hogy saját magammal beszélgessek. Eme rövid bevezető mondat után megpróbálok belevágni a lényegbe, nem lesz könnyű. 

Nézzük mi is történt az utóbbi időben: Semmi. Volt, hogy elmentem vizsgázni és sikerült is a tárgy, volt, hogy pakoltam a mirelit szarokat és a macskakonzervet a nagy áruházban, volt, hogy boldog voltam az egyetlen szerelmemmel, volt, hogy éreztem reményt a félév sikerességére tekintve, volt, hogy iszogattam barátaimmal és A38-on éreztük jól magunkat, volt, hogy a 140-ek után megdobtam életem első 160-át dartsban, volt, hogy kurvára nem volt kedvem felkelni, hanem átaludtam volna az egész hetet és volt egy húsvét, ami minden évben egyre rövidebb. 

Mivel napközben én vezettem fater új batár nagy 9 személyes autóját, hogy ő tudja élvezni a rokonság  irtózatos pálinkáit vendégszeretetét, ezért hazaérve kinyitottam egy bort és leültem gondolkodni. Mi a rokonság nagy részével csak ilyenkor tudunk találkozni, mert ők vidéken élnek, mi meg Pesten. Karácsonykor sincs idő mindenhova elmenni, így kb ez az egy nap, amikor mindenkit meglátogatunk. Faterom meséli a marhaságait, minden egyes állomáson ugyanazokat, minden egyes pálinka után egyre jobban kiszínezve, én meg bólogatok, és kihasználom fél óránként azt az 5 perc időt, amikor engem kérdeznek és én beszélhetek. Beszélhetek az egyetemről, mennyi van még hátra? - kérdezik mindig, én meg mondom, hogy ugyanannyi, mint tavaly. Beszélhetek faterom új autójáról, hogy milyen vezetni? Szar, mert nem szeretek vezetni. Van-e már barátnőm? Hát izéé...aztán adok valami kitérő választ, mert fater előtt nem akarok mesélni, hogy mennyire is boldog vagyok neki köszönhetően, meg arról sem, hogy mennyire szarul érzem magam a suli miatt. Durva, hogy egyszerre fázok és melegem is van, egyszerre vagyok boldog és kurva szarul is. Aztán zabálok, süteményt, sonkát, ami van, felhíztam 2 hónap alatt 60 kilóra végre, most már Beck Zoli súlyban vagyok, mert ő is 60 kilóra hízott fel, ezt nyáron mondta Újpesten. De gondolom ő is szívja a rohadt cigit, el van foglalva valamivel, így elfelejt zabálni, mint ahogy én is szoktam, de ilyenkor húsvétkor eszek eleget. Nem ihatok, így eszek. Aztán nagy nehezen felkerekedünk és megyünk a következő helyre, fater persze egyre részegebb, és egyre többet zsidózik, én elmondok minden évben valami szar verset, ami miatt izgulok, hogy el ne rontsam, mert csak aznap reggel memorizáltam az egészet a wc-n. Kapom a tojásokat, dugdossák a pénzt, hiába mondom, hogy én már öreg vagyok ehhez, és ott a nagy áruház nagy sorai között rázom a pénzfát havi 4-szer, olyan ritkán látnak, hogy megmaradtam nekik kisgyerekként, így továbbra is dugdossák a pénzt. Aztán fater engem oltogat, mert dugdossák a pénzt, mert úgyis csak eliszom. Én meg mondom neki, hogy nem iszom el fater, hanem drogra költöm. Persze nem költöm drogra, csak ezzel is jelzem neki, hogy örüljön, ha csak piára költöm (amúgy nem költöm semmire, mert spórolnom kell), a mai világban kicsit több kutyaszar van a fiatalok előtt a járdán, mint régen. Könnyű belelépni. Na de nézzük konkrétabban ezt az egész húsvétot:

1. Felébredek 8-kor
2. Visszaalszok
3. Felébredek fél 9-kor, mert jönnek nagymamámhoz a cigó locsolkodók, mert tanárnő volt ezer évig, így az egész famíliát tanította
4. Felkelünk, elindulunk faterral másik (anyukám) nagymamámhoz
5. Ott nagy szerencsém van, mert legidősebb unokabátyámmal találkozok, és a 6-7 éves kisfiával, akik nagy dartsosok és kibeszéljük, hogy hogyan kell 171-ről kiszállni.
6. Elmegyünk anyukám 1-es nővéréhez, megnézzük unokanővérem 4-5 hónapos kisgyerekét, kicsit meglepődök, amikor a kezembe adják azt a csöppséget, de jó forma kislány, lehet, hogy 5-10 év múlva engem is megáld a sors egy ilyen kislánnyal, akivel majd dartsozhatok és vihetem Újpest meccsekre. 
7. Elmegyünk anyukám 2-es nővéréhez, neki a férje nagy italos és disznóvágó, folyik a pálinka, beszélgetünk politikáról meg minden szarról, fater elkezdi a zs és cs betűs szavakat használni, és nem pozitív szövegkörnyezetbe helyezi eme jeles népeket. Legalább addig sem engem basztat. 
8. Elmegyünk fater unokanővéréhez, ott mindig jó pogácsa van, fater keresztanyukáját hazavisszük.
9. Elmegyünk nagymamám másik nővéréhez, ott hibátlan asztali bor illegeti magát, és sejteti kecses testét, de csak fater viheti táncba, mert engem bilincsel a slusszkulcs. A nénje léhűtő fia meséli az éppen aktuális munkáit a vasútnál, szegénynek szar lehet fekete báránynak lenni, egyetlen rokonom, aki volt börtönben. Szerencsére negyed óránként rágyújt, így legalább a kék Sophianae dohány elhagyott sóhajaival közelebbi kapcsolatba kerülhetek, ha már úgysem gyújthatok rá, mert fater lefejezne. Faternak a dugiból hoz valami kozármislenyi 55 fokos pálinkát, aztán röhögnek, hogy a kozármislenyiek nem a hígításról híresek. 
10. Elmegyünk fater unokabátyjához, aki szintén a vasútnál dolgozik, és minden egyes pálinka után egyre vörösebb lesz a feje. Ekkor már bőven 4 után jár az óra, fater néha beszunnyad, addig beszélgethetek vele a vasútról. Ott is finom sütemények vannak. Anyám felhív vagy 3-szor, hogy ő már menne vissza Pestre, hol vagyok?
11. Nagy nehezen megindulunk onnan is, fater új autóját kicsit meghúzatom a főúton, 2-esben 50-ig feldörren, aztán húgommal megyünk anyámhoz, hogy megindulhassunk Pestre, hiszen nekünk másnap egyetem. 

Most meg itthon ülök, és már régen aludnom kellene, de mozgalmasan telt a nap. Holnap meglocsolom a kicsi szerelmemet is, illetve az anyukáját, szeretném, ha nem utálna, eddig normális néninek tűnik. Csak én nem tűnök normális embernek, de nem baj, a Kicsim sem az. Unalmas normálisnak lenni. Vajon miért versenyzünk azon, hogy ki lát több zöld autót, és miért fogjuk még elalváskor is egymás kezét? Jó vele lenni, és nagy szerencsém van. De néha még nekem is lehet szerencsém. Ez hasonló lehet, mint a póker, elvileg ott is ugyanannyiszor nyerhetsz, mint a többiek, csak meg kell ragadni az esélyt, amikor neked jön a lap, és az ínséges időkben meg dobni kell mindent, cél, hogy minél kevesebb zsetont veszítsünk. Én elég sok zsetont veszítettem az utóbbi 5 évben, de úgy érzem, hogy ezzel a lánnyal most visszanyertem valamennyit. 

Ezzel fejezem be ezt az egészet, a végére megint csak sikerült berúgni, de ez most egy ilyen nap. Remélhetőleg majd többet fogok írni, és sikerül gyakrabban fájdalomba kergetni azt a 24.000 követőmet, akik olvassák ezt a szart. Jó éjszakát!

Eilan voltam

Ez most jutott az eszembe, előre elnézést kérek minden áldozattól és sérülttől! 

- Mit kérdez az udvarias vak díler a betűboltban, hogy meggyőződjön róla, hogy a neki megfelelő betűt választotta-e ki?
- Kend eR?