...véget ér a munka. Egy újabb napon túl, semmi olyan nem történt, ami már tegnap ne történt volna meg. De pénzt keresni kell valahogy. Aztán azt elköltjük és újra kereshetjük, hova is tűnt? Az élet nagy körforgása. Inkább nem panaszkodok, lehetne ennél is rosszabb, minden csak viszonyítás kérdése. Ezt az egy leckét már jól megtanultam. 

Nem mentem egyből haza, hanem egy szimpatikus helyre ültem be, sört rendeltem, és kiültem olvasgatni, meg dohányozni. Hiszen olyan szép idő van, miért hagynám veszni? Pár öreg üldögélt még kint, nem keltették fel a figyelmem. Egy szokásos álmos délután ágyában pihentünk mindannyian. Feljött egy újabb öreg és a többiek közé ült, azok eddig nem igen beszélgettek, de most kénytelenek lettek rá, mivel újonnan érkező társuk komoly témával, mégpedig a hétvégi pecázással állt elő. Ez már őket is jobban izgatta. Hah, pecázás, mi kirándulni voltunk a hétvégén. A pecázás olyan, mint a sörözés, csak egy tó mellett kell csinálni, és közben figyelni kell az úszót. Néha fogsz valamit, nekem az sem lenne nagy öröm. Sajnálnám a halat - gondolkodtam el a horgászaton. Biztos nagyokat horkantottak volna, ha ezt el is mondom nekik. Bár semmi közöm a dolgaikhoz. Inkább visszatértem az újsághoz, a sportfogadásokat néztem, a német bajnokság hétvégi mérkőzéseit bogarásztam. Egyszer nyerhettem volna pár ezernél többet, de akkor inni voltam, és elvesztettem a szelvényt, amúgy kb. nullszaldós vagyok. Nem a sportfogadással gazdagszik meg az ember. Fontos a mérték, és hogy a játékot élvezzük, ne pedig a nyeremény hajtson. Ha veszítünk, az se fájjon. Ez a lényege az egésznek. 

Pár cigivel és két korsó sör árával szegényebben kiléptem az utcára, és a metróhoz indultam. Az öregek még mindig horgászásról beszéltek, bár amit elkaptam a diskurzusból, nem volt túl sikeres a hétvége. Nekem a tegnap nem volt sikeres. Remélem ma nem veszekedünk majd, semmi kedvem az egészhez. 

A metrón ugyanaz, mint reggel, csak már jobban nyüzsögnek az emberek, felébredt mindenki. Forr a vérünk, hogy végre hazaérünk, és azt csinálhatunk pár óráig, amit akarunk. Aztán fekvés, majd reggel és megint munka. Nekidőltem az ajtónak, és a semmibe révedve vártam, hogy az én megállóm következzen. Tipikus metrós szokás, nézni a semmibe, nehogy találkozzon egy másik emberrel a tekintetünk. Aztán jött a megállóm.

Ő már otthon volt, hiszen közelebb van a munkahelye, mint nekem. A konyhában tett-vett. Női szokás, rendezgetjük a konyhánkat. Megfogunk egy edényt, beteszünk valahová, aztán pár perccel később kivesszük, és új helyre tesszük. Mindennek megvan a helye. Én ettem. Beszélgettünk, de körülbelül a semmiről. Üres fecsegés, az időjárásról, a hírekről. Az ember ha nem tud mit mondani a másiknak, akkor az időjárásról beszél. Ezer éve ismerjük már egymást, előfordul, hogy nincs új dolog. Beszéltem neki az öregekről, őt nem zavarta, hogy söröztem a munka után. Erre ő azt mondta, hogy a hétvégén halat fog csinálni. Jó lesz a mirelit is - mondtam. 

Aztán este lett, és a pihenéshez készülődtünk. A teraszon még elszívtunk egy cigit felesben. Idill. Ezer év után is még mindig imádom. A parkban még egy-két kutyás szaratta a kiskedvencét, még pár autó elgurult az utcán, de kezdett csöndesedni a lét. Megsimogattam rozsdavörös haját, majd elnyomtam a cigit. Öregek vagyunk már, menjünk aludni. Betakartam, majd a fal felé fordultam. Ő alszik kívül, én belül. Jóéjszakát