Úton a vonathoz reggelente jön velem szemben a sok hülye gimnazista. Nem sokkal idősebbek, mint én, mégis sokkal menőbbek. Minden másodiknál (de néha még durvább az arány) ott a telefon a kézben, és 4-5 lépésenként ha felnéznek, programozott droidként lépkednek a szürke járdán. Én persze sietek, mert mindig késésben vagyok, ők meg jönnek vagy 50-en velem ellentétesen, alig férek el. Nagyon gyorsan változik a trend, a divat, bár én sosem követtem. Szemben az árral, mint az utcán reggelente.
Béna vagyok, ők sokkal menőbbek nálam, bár ez csöppet sem zavar. Kerestem egy kis pénzt a gyárban, de soha nem költeném el egy 50 ezres vagy drágább telefonra, mert minek? Igaz, hogy egy pár ezres dartstáblát is smucig vagyok venni, mert nem akarok költeni. A pénztől csak spórolós zsidó skót lettem. Majd nyáron az EFOTT, meg a koncertek. De nekem hülye telefon nem kell, pedig már lassan nem ember, akinek nem egy fél méteres monstrum pihen a tenyerében. Vonaton, metrón mindenhol azt nyomja a fiatalabb korosztály. A fiatalabb alá értem magamat is, meg a nálam kb 5 évvel idősebbeket, minket megfertőzött az internet. Én is sokat használom a szar facebookot, de itthon, a laptopomon, amin mindent intézek. Én a telefonosokat nem értem. Utcán minek online lenni? Na ezért nem vagyok én menő, hanem béna.
Főleg most, vonaton pár hete a Vörös és feketét olvasom, jobban telik az idő. Senki nem olvas már könyvet utazás közben, csak az öregek. Na meg aki vizsgára magol, de az másféle könyv, azokat nem szórakozásból vesszük elő. Amúgy nem vagyok nagy könyvolvasó, ha rám jön, akkor belebújok egybe, de évente max 4-et ha végigolvasok. Pedig még a zenehallgatásnál is jobb dolog. Szárnyalnak a gondolataim, már korán reggel, kis gondolat galambjaim még csipás szemmel, de már repkednek. El is megy a kedvem olyankor a sulitól, mert 40 perc utazás arra elég csak, hogy megjöjjön a hangulatom Julien Sorel kalandozásaihoz a női lélek útvesztőiben, vagy a kiolvashatatlan (hát még ha ki is kellene mondani) nevű francia nemesek köreiben. Ellenben a sok hülyéhez, aki a telefonján netezik. Megértem, hogy nekik vannak barátaik, és nem csak olyan kocsmabogarak, mint nekem, illetve jó tisztában lenni a hírekkel, index, origo, 555, orbánmitbaszottmárelmegint, meg végigfutni a facebookon a siratófalon (annyi picsa ismerősöm volt, akik csak sírtak facebookon, de nem töröltem őket, azért próbálok menőlenni a 400+-os ismeretségi körömmel), de legalább erre a pár órára jó elszakadni. Olvasni, ha nem olvasni, akkor nézelődni, ha nézelődni, akkor a szép lányokat, a szántóföldeket és az erdőket, tök mindegy, csak nézni. Nem lenne szabad ennyire kitenni magunkat a technikának, ennyire függeni valamitől. Én függök igen, a dohányzástól például, de 1 hétig kibírom, hogy ne lélegezzem a füst puha dunyháinak hűvös illatát. Viszont amikor elment az áram, vagy csak szimplán net nincsen, mindenki szenved. Megszoktuk ezt a kényelmet, kb alváson kívül bármikor tudunk már netezni, sőt, a következő találmány az lesz, hogy egymás álmába beférkőzve szkájpolhassunk vagy valami. (bár az kurva menő lenne).
Na mindegy, ez az egész csak eszembe jutott. Én is sokat netezek, mint más. Csak belegondoltam, hogy rohadtul függők vagyunk mindannyian, és lazítani kellene a technika, az internet kötelékein, mert olyan bambává tesz, hogy már észre vesszük, hogy a póráz dörzsöli a bőrünket a ruhánk alatt. Jó dolog, ez bizonyos, de olyan gyorsan elszáll vele a nap, vizet öntök a poharamba, de csak még üresebb lesz. Üressé tesz. Nem úgy, mint egy jó könyv, vagy két öreg beszélgetése, hogy miért mennek épp az orvoshoz. Á, nem fogom én ezt érteni. Béna vagyok.
Eilan voltam
