Ma volt húgom ballagása, ugyanott, ahol én is tanultam 6 évig. Emlékszem, amikor én ballagtam, amikor én voltam az, akit mindenki néz. Amikor én léptem ki a gimnázium kapuin a világba, és hiába néztem vissza, tudtam, hogy ide már csak egy sima emberként térhetek vissza, átadom a padom valami hülye hetedikesnek, ahogy anno nekem is átadták a helyet az előttem tanulók. Emlékek bombáztak meg, mintha tegnap lett volna ez az egész, amin most a húgom átmegy. Nem mondom, hiányzik, azóta szarabb az életem, de nem tudunk visszamenni, csak az emlékek maradnak. Elégett cigaretták, csak a tálban és a földön porladozó hamu emlékeztet a dohányzás örömére. 

Az idő de gyorsan telik. Főleg ha egyhangúan tengetjük az életünket. Hétközben suli és tanulás, hétvégén barátok és ivás, minden hetem szinte ugyanúgy telik. Gyorsan elrepül az egész élet. Észre sem vesszük, és 25 évesek leszünk, amikor már illik dolgozni és pár sor téglát felrakni a saját családod házából. De én akkor is csak dögleni fogok valahol, és szaros kocsmák utolsó padjaiban pár fröccs és unicum mögött keseregni az életről. El fog folyni gyorsan. Aztán 30. Akkoriban kellene letérdelni és feltenni életed legszebb kérdését, majd gyűrűt húzni életed szerelmére, és remélni: nem csalom meg sosem. Innentől tekinthető felnőttnek az ember. Életünk felénél tarthatunk, és még lószart sem éltünk. Hogy elrepült az idő! 

Aztán a szürke hétköznapok, amit ő színez ki. Lassan összegyűlik egy saját lakásra is, bár ezért szarrá melózom magam. Utolsó pár milliónál már nem bírjuk, és hitelre veszünk egy szaros lakást, de legalább szép környezetben. Pár kocsma is van erre. Harmincöt is múlik, a nyár olyan, mint a tél. Szegények vagyunk, de a lelkünk gazdag, még szeretjük is egymást, és azt hisszük, hogy bőven van időnk. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elkezdtünk dolgozni. Bár előfordul, hogy úgy érzem, váltanom kell, unalmas és szar a hivatali munka. Szürkén telnek napjaink, repülünk, szárnyalunk az idő fellegén, erős szél fúj, sebesen repít minket. Közelebb vagyunk a 40-hez, mint a 35-höz. 

Szép napokat töltünk el. Lehetséges, hogy egész évben tavasz van? Egész évben szép rózsaszín virág-szoknyában táncolnak a lakásunk előtti fák. Lehetséges? Valami szép következik. Megszületik az első gyermekünk. Úristen, hiszen még én is gyerek vagyok, csak felnőttben! Milyen gyorsan szállnak a percek!

Öregedünk, visszavonhatatlanul és tagadhatatlanul lassulunk, betegebbek vagyunk, fáradtabbak, a két gyerek kimerít. Egy a célom: ne legyek olyan, mint amilyen apám volt. Születésnapok születésnapok után, mindig egyel több gyertyát teszünk a gyerekek tortájára, több a láng, siet az élet. Sietünk meghalni. De gyorsan nőnek, és egyre szemtelenebbek, mi meg fáradunk vele. 45 is elmúlt, ők meg abbahagyják az iskolát, nem akarnak egyetemre menni, szarnak bele. Én meg néha eliszogatok a kocsma teraszán, és nem látom a kivirágozott fákat, csak barna leveleket látok, amit a szél kis ujjaival komiszan leszakít és a földre dob. Múlik az idő, öregedünk, megrohadunk a munkában. Miért repült el ilyen gyorsan az élet?

Számoljuk, hogy mennyi van még vissza a kerek 50-ig, de amilyen gyorsan átlépjük, olyan gyorsan száguldunk is tovább, fáj már minden, betegségek, és akárhogyan próbáljuk, nem értjük a mai fiatalokat. Bezzeg az én időmben milyen jó 30Y koncertekre jártunk. 

Innen nem folytatnám, nem tudom, hogy meddig élek, de nem is ez a lényeg. Általában nem foglalkozunk olyan dolgokkal, hogy milyen gyorsan telik az idő, én sem törődtem vele, csak akkor jut eszünkbe, ha valami olyan helyzetbe, helyre kerülünk, ami a múltba nyúl vissza, és akaratlanul is visszaesünk a régi szépségbe. Ezt olyan közelinek érezzük, hogy azt hisszük, hiába telt el sok idő, mintha nem is éltem volna, alig maradt meg bennem valami fontos. Pedig ott van minden, ott vannak a ZH-k, a hányásig vezető ivások, minden. Igaz, hogy kettesével veszed a lépcsőket, de attól a kimaradó fokokat is átléped, és ott vannak alattad. Csak nem foglalkozol vele. Valahogy az idő is így telik, akkor mindent megéltünk, de most már nem foglalkozok velük, elmúltak szerencsére. Elmúltak sajnos. Mikor mi éppen. Álmok, remények, lányok, mint a feledésbe merültek, pedig akkoriban az jelentette mindenemet. És ami most a minden, az öt év múlva csak vicc lesz, annyira más lesz minden. Inkább megélem ezt az egészet, aztán majd lesz valami.