Egykedvűen veszem tudomásul, hogy máris a felénél tartok a józanságnak. Nehéz napok jönnek, ilyenkor általában elbuktam, és nem volt kedvem semmihez, főleg nem bulizni, meg inni. Sűrűsödnek a teendők az egyetemen. Mindig sűrűsödtek, én meg mindig kihagytam 1-2 feladatot. Idén már nem szabad ilyen hibákat elkövetni. Augusztusban rájöttem, hogy kurvára utálom már az egészet és ez motivációt adott arra, hogy elvégezzem minél előbb. Valahogy az egy helyben topogással, a bizonytalan jövővel van elegem, nem érzem, hogy haladna ebben a tekintetben valahova az életem. Tenni kellene ez ellen valamit.
Van egy haverom, legyen Csabi. Csabi rendes gyerek, még abban az egy évben ismerkedtem meg vele, ami így kiesett az életemből. Kínos üres időszakok a CV-ben. Szóval Csabival nagyon jó barátok lettünk, és szerencsére fennmaradt ez az egész ismeretség, annak ellenére, hogy 2-3 havonta megyünk el inni. Csabi raktárosként targoncázgatott, szerintem elvolt ő ott, de tudta, hogy nem ezzel fogja megváltani a világot. Elmentünk néha 1-2 nyílt napra a Vasúttörténeti Parkba, vagy buszgarázsokba, mert szeretjük a közlekedést. Csabi többre vágyott, kedvet kapott, jelentkezett hát buszsofőrnek. Próba szerencse. Azt meg Trump óta tudjuk, hogy bármikor kezet foghat velünk a sors, hogy "itt az esély barátom", hát Csabinak is lehetőség adódott, hogy elinduljon ezen a rögös úton. Ma is vizsgázott valamiből, és azóta mindegyiken átment. Csak akarni kell, de azt nagyon és sikerülhet. Én eddig nem akartam semmit, főleg nem nagyon. Komoly változásokra van szükségem.
Már 1-2 hülye beadandót leadtam, szóval nem fogok eltanyálni az első gátnál, de mindent bele kell adnom, hogy teljesítsem azt a 100 plusz 10 métert. Mondjuk 100 plusz 10%-ot. Húzassuk ki magunkat, mint egy öreg járgányt, nézzük meg, hogy mennyi a végsebességünk. Öreg tataként vezettem eddig az életemet, lépjük a gázra bazdmeg. Vesszünk el a tanulásban, és ez a következő 15 nap egy pillanat alatt letelik. Most ez a cél, megnézzük 15 nap múlva, hogy sikerül-e.
Eilan voltam
