Elkezdődött az egyetem. Új év, de nekem már mindegy. Csak teljen. Amikor minden nap beázik a cipőd. A végén már ki sem szárítod, hiszen holnap újra táncolni fog a talpad alatt a felhők levetett hideg és mocskos ruhája. A nedvesség. 

Megváltoztam. Régebben el sem tudtam képzelni, hogy bármiféle közös életem legyen a lánnyal, de most új szelek fújnak. Átjárok hozzá, belépek a kis világába és másnap reggelig maradok. Beszélgetünk, forralt borozunk, cigizünk az ablakban. Semmi komoly, de mégis mélyenszántó és terjedelmes dolgok. Aztán hazamegyek, és az ürességet érzem, mint amikor kiürült a borosüveg és viszem visszaváltani. A részegség örömét már csak ez a kis üveg jelzi, ami megbújik kezemben, én meg megszorítom, mert a vele eltöltött percek hiánya, a józanság fájó szomjúsága szúrja a lelkem. A bor elfogyott, a közös idő véget ért. Kijózanodtam belőle. Elváltak útjaink, a nap lement. Ő balra, én jobbra.

Sokszor hiába tervezzük el a dolgokat, megváltozik minden körülöttünk és ezáltal mi magunk is. Amit fél éve erőszakosan ellöktünk magunktól, azt lehet, hogy ma már édesen ölelünk magunkhoz. Folyton változunk mi emberek is. Én többnyire a rossz irányba változtam, de lehet, hogy most az egyszer jó helyen fordultam be a sarkon? 

...zárt ablakom mellett ülök a félhomályban, bezárva, csendesen. Lelkem kint rohangál a mezőn, az erdőn, az égen, mindenfelé egyszerre és várja őt, amint elhalad a szomszéd utcában. Csak ülök, és hallom a busz közeledő zúgását. Tudom, hogy rajta van ő, én meg itt bent ülök. Lelkem már a buszmegállóban áll, már nem rohangál, vár. Megáll a kék csoda, nyílnak az ajtók. Felszáll rá és vele utazik. Lélekben mellette ülök, együtt vagyunk. Aztán csendesedik a zúgás, tovaszáll a busz és vele együtt a lány is. Én meg itt maradok. Csak én és a csöndes magány a félhomályos pizsamájában. Szemezek vele, nézek a semmibe. Hát ma is egyedül alszunk - mondom a magánynak. Tetszik a pizsamája, felpróbálja a szemem a sötétséget. Nyugovóra térek, de megnyugodni most nem lehet. Inkább zongorázok egyet az álom billentyűin, róla szól a dal, neki száll a hang. Én már alszom, ő meg még mindig a buszon. Neki zenélek, csak neki, akkor is ha nem hallja. Igen, úgysem hallja. Messze jár már. Túl messze. Inkább a fal felé fordulok. Jó éjszakát!

Eilan voltam