Elég veszélyes utolsó bejegyzésnek meghagyni egy olyan címmel összerakott tákolmányt, amit egy öreg alkesztól hallottam valamelyik kocsmában. Nem éppen tükrözi az én véleményemet. De ez van, nem volt kedvem írni azóta. Amikor meg volt, akkor a városban döglődtem valamelyik italellátó mélyén és olcsó fröccstől erősen fáradó szememmel néztem, ahogy a legyek párosodnak a falon. Próbáltam a zsebemben megbújó zsebkendőre írni, de az túl kevés karakterszámot biztosított, így 2-3 mondat után mindig megakadtak a jeles gondolatok fényképezései. A nyár gyorsan elszállt, mintha meg se történt volna. Olyan gyorsan, mint ahogy a tegnap becsempészett söröm vált a pusztulás martalékává az egyik Nagymező utcai süllyesztőben, amikor a 3. másodpercben kiverte valaki a kezemből. Túlságosan erőteljes mozdulatokkal fogyasztotta a zenét a parketten és sajnos az útjába kerültem. Volt sör, nincs sör. Volt nyár, nincs nyár.
Hiányozni fog, mint ahogy az a sör is, de aki szeret élni, annak bármelyik nap lehet nyár. Akár januárban is. Nekem régebben kicsit fordítva volt, még augusztusban is eljöhetett a tél, és csak feküdni akartam egész nap. Nem lapátoltam el életem kertjéből a lehullott havat, és később ráfagyva még keményebben kellett kaparászni azt a semmibe sem vezető rohadt járdát. Aztán ennek a hó-halogatásnak köszönhetően törtem össze magam néha a csúszós úton. Egy-egy ilyen esésnek a vége az lett, hogy buktam pár kreditet az egyetemen, vagy telefont, vagy kártyát, vagy szemüveget vesztettem el és fizethettem vagyonokat. A hosszú órákon át felpakolt áruk a nagy bevásárlóközpontban csak fillérekhez juttattak, amit kerestem, nem költhettem magamra és 24 évesen is kuncsoroghattam otthon, hogy másfél hetente elegendő italhoz és dohánytermékhez juthassak. Aztán a söröktől mindig gyakrabban gyújtottam rá a dohánytermékekre, a sok staub meg gyorsabb sörfogyasztásra ingerelt, így hamar füstté és vizeletté vált az a pár papírbankó, amit anyámnál kuncsorogtam ki. Pedig vehettem volna abból a pénzből pár kakasos nyalókát a Kicsimnek. Kár, hogy a Dreher Bakot ő is jobban szereti.
De nyaralni küldtem az agyamat is és az érzéseim közül azokat, amik a negatív irányba hangolnak, így egy ilyen rózsaszínű debil nyarat éltem meg, sok szeretéssel és puszilkodással. Ez egész jól is ment, Kicsimmel le is tekertük az első év gurigáját kapcsolatunk wc papírjairól. Csak ne rohant volna az a rohadt idő. Utálom a születésnapomat, mert a nyár végén van, így újra kezdhettem összeszorult gyomrokkal keresgélni azokat a weboldalak, amik az egyetem és a kar rövidítéseit viselik, vagy azt a kékhalálos szart, ami NEP-el kezdődik és TUN-ra végződik. Remegő kézzel pötyöghettem az önkéntes felsőoktatási börtönben viselt 6 jegyű rabszámomat és a hozzá megadott kódot. Szembe kellett nézni azzal, hogy mennyi tárgy hiányzik még ahhoz, hogy végre puhább papírral törölhessem a seggemet, mint az S BUDGET wc papír végre felébredjek ebből a rémálomból, és a rég óta porosodó értéktelen "matek érettségi jeles" feliratú kupa mellé egy kissé fényesebbet tehessek le arra a bizonyos asztalra. Hát szembe néztem, és lehet, hogy a másnaposság miatt, vagy mert annyiszor volt hányingerem a hónapban, hogy felhasználtam a havi keretet és mára nem maradt hányinger, teljesen lazán megoldottam a dolgot. Beiratkoztam, elintéztem majdnem mindent, amit szerettem volna. Realizáltam, hogy nincs még nagy gond, ha ebben a félévben komoly eredményeket hozok, akkor már félszemmel és hunyorítva talán tükörbe merek nézni. Nincs még veszve semmi.
Ja, hogy a címet megmagyarázzam: 4900 ft-ról lecsökkent 2000 ft-ra egy tantárgy újrafelvétele, ezt kaptam ajándékba azért, mert már éjfélkor elintéztem az egészet és nem halogattam napokig, mire az emberi időpontok betelnek. Csodálatos születésnapi ajándék volt ez nekem. Egy hét múlva ilyenkor már aludni fogok, hogy beérjek a hétfő reggeli előadásra. Idén nem 2. vasárnap lesz a hétfő, hanem ténylegesen hétfő. I promise :D
Meg kell szeretni a tárgyakat, amiket eddig nem szerettem, meg kell éhezni a sikerre, éhesen minden szart megeszek, majd megeszem így a jogot meg a közbeszerzést meg a növénytermesztést és a pénzügyet is. Ham-ham-ham, jól megrágva, nem kiköpve. Élvezetté kell tenni a tanulást, az utazást reggelente a vonattal, az előadásokat, a jegyzeteket, élvezzem ezt a szart, mert különben megint nem fog sikerülni. És ez ne ilyen kamuélvezet legyen, mint a tizennyolcplusszos filmekben, hanem tényleg érjem el azt az érzetet, hogy reggelente nem akarom levágni mindkét lábamat tőből, hogy ne tudjak bemenni. Hogy mondják azt? Ja, igen, meg kell becsülni azt, hogy felvételt nyertem ide. Meg is fogom pár hét múlva, de most inkább az ágyam puhaságát becsülném mög. Holnap (vagyis ma) Cegléd, elmegyünk inni egy barátomhoz az utolsó szabad hétfőn, aztán lezárom ezt a nyarat. Jöjjön nyugodtan az ősz és a tél, azokat is éppúgy élvezni fogom. Megtanulok boldog lenni. Nem csak próbálni fogom, csinálni. Szeretünk Bukowski!
